Turistabusz koncesszió, Lánchíd felújítás, Rác Fürdő: rendkívüli közgyűlést tart a Főváros

Oszd meg másokkal!

Desktop
Fotó: Budapest portál
Fotó: Budapest portál

A Fővárosi Közgyűlés most szerdán, azaz június 13-án soron kívül ül össze, és olyan dolgokról szavaznak majd többek között, mint 

  • a „Széchenyi lánchíd és kapcsolódó beruházások” megnevezésű feladat megvalósításával kapcsolatos döntések és
  • a „Koncessziós szerződés városnéző autóbusszal végzett helyi külön célú menetrend szerinti személyszállítási tevékenység ellátására” tárgyú koncessziós beszerzési eljárást lezáró és egyéb döntések.

Mindkét ügyben már a május végi szokásos közgyűlésnek kellett volna végleges döntést hoznia. 

A buszkoncesszió annyira sürgős, hogy a rendelet maga, ami szerint csak ennek birtokában lehet autóbuszos városnéző (hop-on, hop-off) szolgáltatást végezni, június harmincadikával életbe lép.

A nyertesnek lesz ezek szerint két hete, hogy teljesítse az alapfeltételeket, feleljen meg a fővárosi önkormányzat által meghatározott arculati irányelveknek, Budapest logóstul-mindenestül, és a hangulatos de pöfögő emeletes buszok változzanak át  olyanná, amik megfelelnek az Euro 4 vagy annál magasabb környezetvédelmi kategóriának.

A Lánchíd és Alagút feljításával kapcsolatban az új előterjesztés szerint, noha pénzügyi okokból az a közgyűlési döntés született áprilisban, hogy első ütemként a Lánchíd és a villamos-közúti aluljáró, második ütemként a várhegyi alagút és a Clark Ádám tér felújítása történik meg, felmerült, hogy lehetséges a második ütemhez (2022–2024) szükséges források korábbi megteremtése is. 

  • Javaslat a Rác Fürdő és Hotellel összefüggő felszámolási eljárásban meghozandó döntésekre.

Ez a kérdés is a rendkívüli közgyűlésre maradt. A Rác Fürdőnek a főváros számára történő megvásárlásáról döntöttek már, de ahhoz, hogy ezt véghez lehessen vinni, be kell fejezni az eredeti beruházó (vagy annak utódai) felszámolását. 

 

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek